gravatar

2010.01.05 az ideális karrier története

Az ideális karrier története

Van egy ajánlatom: „Vedd kézbe sorsod irányítását!”

És van még egy: „Merj álmodni”

Az ideális karrier története

Nemrég olvastam egy ismerősöm blogbejegyzését, akinek saját mlm cége van. Egy, a cége által meghirdetett állásra a sok jelentkező közül 10 személyt hívott el személyes interjúra.

Közölte velük, hogy mindenképen csak egy személyt fog felvenni, de van egy ajánlata: ha hoznak egy döntést, azonnal elkezdhetnek dolgozni valamennyien, nem kell többé interjúkra járniuk. (Ez a döntés az lett volna, hogy kezdjenek el dolgozni az mlm üzletben). Itt jegyzem meg, hogy nem egy „ma alakultam-holnap megszűnök” cégről van szó, hanem egy bejáródott, jól menő cégről.

És mit gondoltok hány jelentkező akadt, a tízből? Megmondom, egy sem. Inkább járnak továbbra is állásinterjúkra, töltenek el napokat reménykedésben, hátha-hátha felveszik őket valahová.

Írtam egy kis történetet arról, hogy miként is fest egy ilyen pálya. A lehető legkedvezőbb változatot írtam le, a való élet ettől jóval kellemetlenebb.

Gondolod el, hogy elvégezted iskolai tanulmányaidat, szereztél valamilyen képesítést. Most teljesen mindegy, hogy valami szakmát tanultál ki, vagy pedig főiskolai, egyetemi vagy még magasabb szintű képesítést szereztél.

A különbség csak a tanulással eltöltött időben van, van aki hamarabb, van aki később kezd el pénzt keresni.

Tehát tételezzük fel, hogy olyan szerencséd van, hogy a képesítéseddel azonnal sikerül állást találnod. Ez általában nem jellemző, de ebben a kis történetben mint említettem, a legideálisabb esetet dolgozom fel.

A legtöbb helyen 8 óra a munkaidő, és valahogy el is kell jutnod a munkahelyedre, arra is kell némi időt szánni. Tegyük fel, hogy (ismét) szerencséd van és fél óra alatt a lakhelyedről el tudsz jutni a munkahelyedre.

Ez munkanaponként minimum 9 óra elfoglaltságot jelent (persze ha a munkaidő felénél általános, egyórás ebédszünet van akkor ez egy órával több).

Tegyük fel (ismét) hogy olyan szerencséd van, hogy a minimálbértől többet fognak neked fizetni, mondjuk 120-130.000 Ft.-ot. Ez már nem is számít olyan rossznak, ugye?

Ismered a mai árakat? Szoktál boltba járni, mindennapi dolgokat vásárolni? Élelem, háztartási vegyi áruk, apróságok? Te sem szoktad megúszni ezeket a vásárlásokat alkalmanként 3-4.000 Ft. alatt? És milyen sűrűn kell a boltba látogatni? Ugye majdnem minden nap, ritka az a nap amikor nem kell semmit sem venni.

Csak a számtanpélda kedvéért, tegyük fel, hogy a hó 30 napjából legalább 20-ban el kell költeni legalább 3.000 Ft-ot.

Szorozzuk csak össze ezt a két számot 20x3.000= 60.000 ft!

Havi keresetünk fele tehát elment ezekre a mindennapos kiadásokra és akkor a rezsiről nem is beszéltem.

Nagyon be kell tehát osztani a keresetet, oda kell figyelni minden kiadásra, ezt a kis számtanpéldát azért mutattam meg, hogy érzékeltessem azt, hogy még akkor sem engedheted el magad ha olyan szerencséd van, hogy azonnal kapsz egy relatív jól fizető állást, ahogy befejezed tanulmányaidat.

Hány évet kell dolgozni a nyugdíjba vonulásig? Szerintem pillanatnyilag kb. 35 évet minimum, (vannak természetesen munkahelyek ahol ez az idő rövidebb).

Tegyük fel, hogy (ismét) olyan szerencsés vagy és az a munkahely, ahol elsőre elhelyezkedtél olyan stabil, hogy egészen a nyugdíjba vonulásodig ott leszel alkalmazásban. Az ilyen helyek manapság már ritkábbak, mint a fehér holló, de csak a példa kedvéért, neked sikerült ilyen helyet kifognod.

Tegyük fel azt is, hogy (ismét) olyan szerencsés vagy, hogy a cég ahol dolgozol mindig rendszeresen kifizeti neked a havi béredet és hozzá az állam felé kötelező járulékokat. (Ha nem tudnád, ha te 100 Ft. fizetést kapsz, a munkaadónak is majdnem annyit kell különböző címeken befizetnie). Ezekből lesz többek között majdani nyugdíjad.

Nos elérkeztél a nyugdíjas korig és nyugdíjba vonulsz, tegyük fel (ismét) hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer fennmarad és a mostani kritériumok alapján fogják megállapítani a nyugdíjad összegét.

Ismét egy kis matek, tegyük fel, hogy végig 120.000 Ft-os fizetésed volt és hogy nem volt infláció, semminek az ára sem változott a 35 év alatt. Tehát az átlagfizetésed 120.000 Ft.

35 év szolgálati időre az átlagbér 74%-a a nyugdíj, ez 88.800 Ft havi illetmény.

Hangsúlyozom a lehető legideálisabb forgatókönyvet vázoltam fel, a továbbiakban ennyiből kell gazdálkodnod életed végéig.

Hogy tetszik? Neked sem tetszik? Nekem sem, pedig ez a lehető legjobb variáció.

Elbocsáthatnak, munka nélkül maradhatsz hosszabb ideig, messzire kell utazgatnod a munkahelyedre, a cég nem fizet rendszeresen, a járulékokat sem fizeti utánad és egyszer csak megfájdul valamid, és közlik veled az ambulancián, hogy nincs biztosításod, mindent fizetned kell.

Azt kérded létezik más megoldás is?

Azt mondom IGEN, létezik. A Tahitian Noni®International által kínált ajánlati marketing forma. Íme a 6+1  lépés, melyet ehhez meg kell tenned.

1.      Határozd el, hogy változtatsz az életeden.
2.      Tűzd ki célul, hogy legalább 5 évet adsz magadnak ebben a vállalkozásban, sose feledd, a nyertesek és vesztesek közötti különbséget a célvonal átlépése határozza meg. Nyertesek átlépik, a vesztesek nem.
3.      Ragaszkodj a célodhoz! Ha döntöttél, soha ne gondold meg magad. A cél, hogy alapvetően megváltoztasd gondolataidat és értékeidet.
4.      Határozd meg a célt: mit akarsz? Némi plusz pénzt, főállású jövedelmet, meggazdagodni, dúsgazdaggá válni?
5.      Tanulj úgy, mintha az életed függene tőle, hisz az életed függ tőle!
6.      Álmodj nagyokat és soha ne veszítsd szem elől az álmodat.


És a +1: Cselekedj AZONNAL! Az idő rohan, már csak 360 nap maradt hátra!

Ha döntöttél, (teljesen mindegy, hogy kezdő, újrakezdő, vagy haladó vagy), jelentkezz és egyeztetünk időpontot és elmondom mit találtam ki erre az évre. Elmondom mit kínálok és mit várok el tőled.

Linkek, melyek hasznodra lehetnek:

Hallottál már a YouTube videó megosztóról? Persze hogy hallottál, bizonyára néztél is filmet segítségével. Gondoltál-e rá hogy saját YouTube fiókod legyen? Magad is feltölthetsz filmeket, létrehozhatsz válogatásokat, meghívhatsz másokat a fiókodba. Ha eddig akadály volt, hogy a YouTube kezelőfelülete magyarul nem elérhető, többé nem az.

Írtam egy részletes útbaigazítást, melyben lépésről – lépésre elnavigállak a YouTube fiók nyitásának lépései között. Itt találod YouTube fiók nyitása

Később majd írok arról is, miként hozz létre saját feltöleni való videót és miként töltsd fel, valamint arról, hogy miként használhatod az üzletépítés során.


Email archívum

Létrehoztam egy blogot, melybe feltöltöttem az összes fontosabb emailt, melyet 2009-ben küldtem. Lehet hogy nem olvastad valamelyiket, lehet hogy fel szeretnéd frissíteni a leírtakat, de lehet hogy új vagy a csapatomban és a régebbieket nem kaphattad meg.

A blogot itt találod. Jó olvasgatást!

Tipp. Ha jelöltednek olyan kérdése van, amelyekre valamelyik emailban választ kaphat, nyugodtan add meg neki az oldal címét.

Noni tudástár

Nagyon sok noni termék van a piacon, a Tahitian Noni juice volt az első és mindmáig piacvezető (a világforgalom kb 90%-ával), de nagyon sok versenytársa van. Ha érdekel mire figyelj, mikor eldöntöd mit vásárolsz, mert nem mindig az a drága, amiért sokat fizetsz, hanem inkább az ami semmit sem ér. Itt olvashatsz egy cikksorozatot arról, hogy mi az amire figyelj.


Az egészségedre és a nonis sikereidre:

János (nonijano)
skype: zaninjanos